Új kihívások - új tanítási módszer
Közel 71 millió forintot nyert Dorog városa az iskoláiban és óvodáiban történő kompetencia alapú oktatás bevezetésére. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) segítségével a három óvoda és két általános iskola, a Petőfi és a Zrínyi vesz részt a programban. Az új módszer szerinti képzés már szeptember 1-én indul. Az óvodákban a kiscsoportosoknál kezdik, az iskolákban részt vesznek elsősök, harmadikosok, ötödikesek, és hetedikesek is. A módszer lényege az ismeretszerzéshez, az ismeretek alkalmazásához szükséges képességek fejlesztése. Az egyoldalú ismeretátadás helyett a kis létszámú csoportok foglalkoztatására helyeződik a hangsúly. A gyerekek egyéni képességeit figyelembe véve tanítanak. A tanulókat képessé kell tenni az eredményes tanulásra, A cél az egész életen át tartó tanulás közoktatásbeli megalapozása, az iskolába járás megszerettetése. A matematikai-logikai, a szövegértés-szövegalkotási, az idegen nyelvi, valamint a szociális, életviteli és környezeti kulcskompetenciák fejlesztését vették tervbe a projekt résztvevői. A 70.815.171,- Ft-os pályázati összegből finanszírozzák a résztvevő pedagógusok továbbképzését, a szükséges tananyagok megvásárlását, és korszerű informatikai eszközöket is beszereznek.
A folyamatos, hosszú távú cél az, hogy az összes kulcskompetencia fejlesztését minden általános iskolai osztályban bevezessék. A projekt gyakorlati megvalósításáról szeptember elején tartanak tájékoztatót az intézményekben.
Városunkban korábban az Eötvös általános iskolában vezették be a kompetencia alapú oktatást, és az ottan pozitív tapasztalatok ösztönözték a város vezetését oktatási rendszerünk megújítására.
Feltöltve: 2009 augusztus 11.