Sport híreink
Sikeres nap a sport jegyében
Remek hangulatban, nagy izgalmak közepette rendezték meg a XII. SULISPRINT-SARPI FUTÁS utcai futóversenyt.
Az első futamot, a felnőttek, középiskolások és általános iskolások 4000 m-es számát Király Károlyné, a Sarpi-Dorog Kft. személyügyi igazgatója indította startpisztollyal már reggel fél kilenckor.
Szeptember 12-én Füzesgyarmaton került megrendezésre a 2009. évi Magyar Bajnoki döntő, melynek tétje a bajnoki cím megszerzése mellett az októberi Világbajnokságon való részvétel volt.
Dorogi fociDorogi FC – Dunaharaszti MTK: 4 – 4 (3 - 4)
Játékvezetők: Dr. Szanyi Ádám (Csák János, Noszlopy Zsuzsanna)
Dorog, 300 néző. Dorogi Sportképek
Beszélgetés Csuha András DESE elnökkel a szakosztályok programjáról a 2009-2010-es évi bajnokságban. Megjegyzések a már elkezdődött eseményekről. Az ESE tíz sportágat foglalkoztató szakosztályt irányít - kezdte az ismertetést az Elnök.
Dorogi fociÉrdi VSE - Dorogi FC: 4 - 0 (2 - 0)
Játékvezetők: Juhász Szabolcs (Nyekita János, Gelb Tamás).
Érd, 700 néző
Utánpótlás Magyar Bajnoki Döntő Esztergomban27 egyesület 205 8 és 18 év közti fiatal kickboxosa küzdött az elmúlt hét végén az esztergomi Dobó gimnázium tornacsarnokában. A verseny tétje- túl azon, hogy eldőlt a Magyar Bajnoki cím- nem kisebb volt, mint a szeptember végi pulai utánpótlás Európa Bajnoki csapatba történő bekerülés.
Junior Full-contact Magyar bajnoki döntőHárom megyei induló- három megyei aranyérem! Ez volt a megyeiek termése az elmúlt hét végén Szegeden megrendezett full-contact magyar bajnokság döntőjén.
Dorogi fociSárisáp-Sikér SE - Dorogi FC: 4 - 1 (2 - 0)
Játékvezetők: Kovács Gábor, (Mocsári Tamás, Patócs Gábor)
Sárisáp: 500 néző
Őszi kezdésMár augusztus végén lehet jelentkezni a Don Pepe Új-Hullám Úszó- és Vízilabda Iskola őszi úszástanfolyamaira!
Dorogi fociDorogi FC - RKSK Rojik: 1 - 3 (0 - 1)
Játékvezetők: Fenyvesi Szabolcs (Kovács II. Gábor, Feith Zsolt)
Dorog:200 néző