Hírek
Könyvbemutatóval egybekötött stúdióbeszélgetés
Évfordulót ünnepeltek régi és jelenlegi óvodások
A Hétszínvirág Óvoda 80. évfordulóját ünnepelték – a járvány miatt kicsit megkésve – egy konferencia keretében október 15-én a művelődési ház előadótermében. Találunk ugyan utalásokat az intézmény vélhető jogelődjére, de ami biztos: 1939-ben Gáthy Zoltán aranyokleveles építészmérnök tervei alapján felépült a „környezetéhez impozánsan illeszkedő” óvoda. A „Jelenben a múlt” című pályázat keretében szervezték meg a visszatekintést: a könyvbemutatóval egybekötött beszélgetést, filmvetítést és kiállítást.
Az eseményen köszöntőt mondott Uitz Sándorné intézményvezető és Dr. Tittmann János polgármester, majd Szabó-Berghauer Zoltán, a Dorog Város Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetője mutatta be az általa szerkesztett „Dorogi óvodai közösségek” című könyvet.
A beszélgetés résztvevői olyan „hírességek” voltak, akik korábban az óvodába jártak. Többek között Dr. Pák Gábor volt orvosigazgató, aki a kezdetek kezdetéről emlékezett meg. Több generáció találkozott: Simon József vállalkozó, dr. Csermák János címzetes törvényszéki bíró, Lőrincz Henrik csillagász (a Planetárium igazgatója, az Élet és Tudomány főszerkesztője), Pokorni Milán és Ádám küzdősportbajnokok, Lévai Levente és Czuczor Dominik birkózók. Mindenki tudott egy-egy kedves és humoros történetet mesélni az óvodai éveket felelevenítve. Horváth Izabella és Milán petőfis tanulók, valamint Farkas Réka, a Zsigmondy diákja énekelt egy-egy dalt; az óvodások körtánccal és dalokkal kedveskedtek.
Az óvoda történetét bemutató kiállítás és filmvetítés méltó keretet adott az évfordulós rendezvénynek. Previtzer Tünde „Buboréktündér” nem tudott eleget tenni a meghívásnak, üzenetében viszont így vallott: „Sok helyen jártam a világban a buborékokkal és mindenhol megkérdeztem, hogy mennyien hisznek a csodákban. Mindig mindenhol voltak, akik nem hittek. Egészen addig, amíg vissza nem mentem a régi ovimba, hozzátok. Amikor ott feltettem a kérdést, kivétel nélkül mindenki feltette a kezét. Az első hely volt, ahol mindenki hitt a csodában. Számomra ez annyira megható volt, hogy meg is könnyeztem. Jó volt visszatérni a forráshoz és megtapasztalni ezt. Büszke vagyok arra, hogy ebbe az oviba járhattam. Köszönöm.”
