Május 1.: összetartó közösség, jó hangulat, felvonulás
Közügy
2022. máj. 1.

Május 1.: összetartó közösség, jó hangulat, felvonulás

Ismét több százan vettek részt a hagyományos május elsejei felvonuláson Dorogon

Két év kihagyás után ismét megrendezhette Dorog Város Önkormányzata a hagyományos május 1-jei felvonulást, amelyre ezúttal is rengtegen érkeztek nagy örömmel.

A menet élén Dorog város polgármestere, dr. Tittmann János vitte a város lobogóját, a lakosok lufikkal, papírzászlókkal vonultak a Hősök teréről az Otthon térig.

A közösséget összekovácsoló hagyományos ünnepen civil szervezetek, sportegyesületek, intézmények, a városban található cégek képviselői vonultak, a Dorogi Bányász Zenekar és a Tokodi Csillagfény Mazsorettcsoport vezetésével.

- Ma is és a jövőben is szükséges a munkájukból élők érdekeit védő társadalmi erő bemutatása. Ma is és a jövőben is öröm a munka és a munkateljesítményre képes ember ünneplése és dicsérete - köszöntötte az Otthon téren a népes közösséget dr. Tittmann János, majd a mazsorettek műsorát láthatták az érdeklődők.

A felvonulókat a hagyományos sör/üdítő-virsli menüvel vendégelte meg Dorog Város Önkormányzata a rendezvény zásáraként.