A MOTOROSOK IS LEHETNEK ANGYALOK - JÓTÉKONYSÁGI FELVONULÁS LESZ SZOMBATON
Közügy
2022. szept. 6.

A MOTOROSOK IS LEHETNEK ANGYALOK - JÓTÉKONYSÁGI FELVONULÁS LESZ SZOMBATON

Menetidő növekedésre számíthatnak a közlekedők

Szeptember 10-én, immár nyolcadik alkalommal rendezik meg „A motorosok is lehetnek angyalok” elnevezésű  jótékonysági motoros felvonulást, melyen - a korábbi évek tapasztalatai alapján – mintegy 800 fő motorkerékpáros részvételére számítanak. A rendezvény célja, hogy a motorosok az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban tiszteletüket fejezzék ki a kórház dolgozóinak áldozatkész munkájuk elismeréseként. A felvonulást követően az esztergomi Mindszenty téren a résztvevőknek véradást és baleset-megelőzési programot szerveznek.

A „Motorosok is lehetnek Angyalok” felvonulás  résztvevői szeptember 10-én 10.00 órától Dorogon, az Otthon téren, a József Attila Művelődési Ház előtt fognak gyülekezni. Innen 12.30 órakor indulnak el, Dorog, Köztársaság út - Gorkij utca (vasúti átjáró) - Bécsi út (10-es számú főút) – Tokodaltáró, József Attila út - Tokod Kossuth L. út - Széchenyi utca - 1118-as számú út, - 1119-es számú út, - Tát, Malom dűlő utca - 10 -es számú főút - Tát Fő út -  Tát Halászcsárda - 117-es számú főút - 11-es számú főút – Esztergom, Táti út - Hősök tere körforgalom – Kossuth Lajos út - Bajcsy-Zsilinszky út - Majer István út - Iskola út - Dobozi Mihály út - Vaskapui út - Bánomi út - Bánfi Lukács út - Kölcsey Ferenc út - Petőfi Sándor út - Babits Mihály út - Vaszary Kolos kórház - Petőfi Sándor út - Terézia út - Hősök tere - Kossuth Lajos út - Bajcsy-Zsilinszky út - Pázmány Péter utca - Mindszenty tér útvonalon.

A jótékonysági felvonulás zökkenőmentes lebonyolítását a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség és a Motorvéd Polgárőr Egyesület is segíti. Emellett a nagy forgalmú útkereszteződésekben a rendőrség és a polgárőrség forgalomirányítással segíti a motorkerékpárosok haladását, a járműforgalom folyamatosságának biztosítása, a torlódások felszámolásának meggyorsítása érdekében. 

  1. szeptember 10-én a 12.00 – 14.00 óra közötti időben a fenti útvonalon, a motoros felvonulás elhaladásakor néhány perces várakozásra, a megszokottnál lassúbb haladásra kell számítani. Köszönjük megértésüket és türelmüket!