Átadták a dorogi Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde új szárnyát
Közügy
2011. okt. 21.

Átadták a dorogi Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde új szárnyát

Hamarosan a gyerekek is birtokba vehetik a nyáron felépült épületrészt a dorogi bölcsődében.

Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte jelenlétével Popovics György megyei közgyűlési elnök is, aki az átadót követően más dorogi intézményeket is meglátogatott.
Dr. Tittmann János polgármester a megnyitójában felidézte a bölcsőde hat évvel ezelőtti átadási ünnepségét, és örömét fejezte ki, hogy igény mutatkozott a több férőhelyre
A dorogi bölcsőde 2005-ben nyitotta meg kapuit a szintén pályázati forrásból felújított Schmidt-villa kertben lévő épületben. Az azóta eltelt időszak tapasztalatai alapján szükség mutatkozott az épület bővítésére, mert a mostani húsz férőhelyre nagy a túljelentkezés. 2011. november 1-től összesen már 40 kisgyermek ellátását tudják biztosítani. A bölcsőde dolgozóinak létszáma is nő: négy gondozónő és egy takarító kapott munkát.

Az új épületszárny építése 2011. április 1-én kezdődött, a tervezett befejezés dátuma 2011. október 31. volt, de már minden készen áll a gyerekek fogadására.

bolcsi_jul.JPG

A kivitelező a leányvári SAMO Bt. bruttó 57.522.550,- Ft ellenszolgáltatási díjért vállalta a munkát. Az új rész 250 m2 alapterületű, két csoportszobát, egy vizes blokkot, egy előszobát, egy öltöztető helységet és tárolókat foglal magába. A legkorszerűbb építési anyagokkal és technológiákkal dolgoztak, megfelel minden hőtechnikai követelménynek az épület. Az új szárnyban említést érdemel még az energiatakarékos világítás is, mely káprázás-mentes, nem vet árnyékot, kíméli a gyerekek szemét, emellett érzékeli a szobákban levő fény mennyiségét, és a szabályozó rendszere megakadályozza a felesleges áramfogyasztást. Kiváló minőségű, fából készült kis asztalok, székek, játék bútorok, játékok várják a kicsiket. A minőség, az esztétikum, a tartósság voltak a fő szempontok a beszerzésnél.

Közép-Dunántúli Operatív Program „szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" című felhíváson nyert a projekthez önkormányzatunk 73 044 772,- Ft-ot. A beruházás összköltsége 81 160 858,- Ft.

bolcsi_jul.JPG

 

 Az iskolás gyerekek ünnepi műsora