II. Üzleti reggeli: A gazdasági szféra és a dorogi sport találkozása
Sport
2014. nov. 8.

II. Üzleti reggeli: A gazdasági szféra és a dorogi sport találkozása

A gazdasági szféra és a dorogi sportélet találkozóját tartották immár második alkalommal a Dorogi József Attila Mûvelődési Házban. A II. Üzleti reggelit ismét Dorog Város Egyesített Sportintézménye szervezte. Szekér Zoltán sportigazgató köszöntötte a több mint harminc környékbeli cég és a helyi sportegyesületek vezetőit. Beszédében a gazdasági szféra és az egyre sikeresebb helyi sportélet egymásra hatását mutatta be. Az egyre több fiatalt megmozgató sportrendezvények, létesítmény fejlesztések generálják a gazdasági szféra még hatékonyabb mûködését is. Köszöntőjében vázolta az idén 100 éves dorogi sport helyzetét, majd az egyesületek vezetői - sorrendben Elzer István, Göbölös Gabriella, Puksa Ferenc, Vig Attila és Várhegyi Ferenc - mutatták be a sportszervezetek jelen eredményeit és terveiket.
zleti.JPG
Dr. Tittmann János polgármester kiemelte: a legfontosabb a tudás gyarapítása és hogy az egészséges életmód kialakítását már a legkisebb kortól el kell kezdeni. Ehhez a közoktatás- és létesítményfejlesztés - például készülhet a birkózók új többfunkciós csarnoka - ad alapot. M.T.