ANKÉT: Legyen híres szurkolótábora futballcsapatunknak!
Sport
2016. júl. 29.

ANKÉT: Legyen híres szurkolótábora futballcsapatunknak!

Szurkolói ankétot tartott a Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeumban a Dorogi FC. Mayer László elnök, Német Szabolcs vezetőedző és Bene Ferenc sportigazgató mellett négy újonnan igazolt játékos is bemutatkozott a találkozón.
- Fantasztikus szurkolótábora van a Dorogi FC-nek, amely nagy erőt ad a csapatnak. Ez igen ritka az NB II-es csapatoknál. Szeretném, ha profi osztálybeli szereplésünk során is az derülne ki: Dorogon híres és nem hírhedt szurkolótábor van! - mondta Bene Ferenc sportigazgató a rendezvényen.
Mayer László bemutatta az új játékosokat, akik elmondták a csapatot a bajnokság végén a középmezőny elején szeretnék látni.

728.JPG
Bora György új védőjátékos hangsúlyozta: A vezetőség mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a sportolóknak. A csapatban egészséges versenyhelyzet alakulhat ki a posztokért, hiszen mindegyik pozícióra legalább kettő játékos állítható. Mayer László hozzátette nem titkolt céljuk volt a versenyhelyzet kialakítása, hiszen így mindenki a legjobb formájának biztosításával tudja csak elérni, hogy szerepet kapjon kezdőként. A csapatot támadóbb játékkal szeretnék a 8-10. hely felé vezényelni. Jelenleg a Dorogi FC kerete 27 játékosból áll, amelyből 10 új igazolt játékos van. Közülük öten megfelelnek a „fiatal szabálynak", miszerint egyszerre legalább két 20 évesnél fiatalabb játékosnak a pályán és kettőnek a kispadon kell tartózkodnia. Kérte a szurkolókat, hogy fegyelmezetten, de hasonló lendülettel érkezzenek a meccsekre.