Évet zárt a Dorogi FC - Díjazták a legjobb teljesítményt nyújtó ifjú focistákat
Sport
2017. dec. 18.

Évet zárt a Dorogi FC - Díjazták a legjobb teljesítményt nyújtó ifjú focistákat

December 17-én, vasárnap délelőtt a Városi Sportcsarnok gyerekzsivalytól volt hangos, hiszen ma tartottuk a hagyományos évzáró rendezvényünket.
Először Mayer László elnök úr köszöntötte az egybegyûlteket, majd Szekér Zoltán, Dorog Város Egyesített Sportintézményének vezetője tartott ünnepi beszédet. Megtudhattuk, hogy hamarosan megszépül a sportcsarnok és a kicsik szebb és jobb körülmények között sportolhatnak.
Az eseményen megjutalmaztuk korosztályonként a kiemelkedő képessûgyerekeket.

ilkumarta.jpg

A díjazottak:
Fiúk:
U7 - Szekér Ádám
U8 - Kolozsvári Dávid
U9 - Török Zsombor
U10 - Nagy Xenosz
U11 - Papp Milán
U12 - Ötvös Loránd
U13 - Gábri Ádám
U14 - Selmeci Bendegúz
U15 - Papp Gergely
U17 - Kiss Kevin
U19 - Janusz István

Lányok:
U16 - Soós Zorka
U18 - Nebehaj Dominika

Ezután a 2014-ben alapított különdíjak kerültek átadásra:

a Legjobb Lány Labdarúgó 2017-ben Harmat Sára lett.

Az Ilku István-díj a legjobb kapusé, amit idén Gábri Ádám U13 játékos kapott meg Ilku Gabriellától.

A Bakonyi István-díjat a legjobb védőjátékosnak osztottuk ki, amelyet idén Pohner Zsolt U14 játékos vehetett át Bakonyi Mártától.

A Varga János-díj az év legjobb játékosát illeti, ezúttal Berkeszi Zsombornak, U15 korosztályú játkosunknak adta át a címet Varga Erika.

A Monostori Tivadar-díj büszke birtokosa a legeredményesebb góllövő, aki idén Manger Adrián, az U17 csapat játékosa lett. Az elismerét Tivi bácsi özvegye adta át.

A gyerekek a díjátadó után jó hangulatú akadályversenyeken vehettek részt, ahol jó szereplés esetén szaloncukrot és Dorogi FC-s tollat is kaptak az állomást vezető edzőktől.

Nagyon reméljük, minden gyerek és felnőtt jól érezte magát a mai évzárónkon.
Kívánunk mindenkinek minőségi pihenést a szünetben, jövőre újult erővel vetheti bele magát mindenki az edzésekbe.

Hajrá Dorog!