Felavatták a megújult orgonát a Szent Borbála templomban
Közügy
2020. okt. 20.

Felavatták a megújult orgonát a Szent Borbála templomban

Október 18-án ünnepélyes keretek között avatták fel a megújult orgonát a Szent Borbála templomban.

Szerencsés Zsolt plébános úr ünnepi beszédében elmondta, hogy az elmúlt esztendőkben a belső és külső tere újult meg a templomnak, az idén a több mint ezer síppal megszólaló orgona. Megköszönte az orgona felújításához nyújtott támogatását Dorog Város Önkormányzatának.

Dr. Tittmann János polgármester felidézte, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus 1938-as magyarországi világeseményéhez a dorogiak is csatlakoztak. Akkor a bányász templom előtti téren felépült szénoltárnál óriási tömeg gyűlt össze. Kiemelte, hogy az 1938-as eseményekre emlékezve 2018-ban megalkották az Eucharisztika Dorog 2018-2020 programot, amely a pandémiás helyzet miatt – a tervek szerint – 2021-ben lesz megrendezve.

Ezzel újra nagy szerepet kaphat Dorog az egyházi világeseményekben.

Az ünnepséget orgonaavató hangverseny zárta a Balassa Bálint Vegyeskar, Udvardyné Pásztor Ágnes karnagy, orgonista és Rózsár Brigitta orgonaművész közreműködésével.