A DOROGI KÉPZÕMÛVÉSZ SZAKKÖR GYÁSZA - MEGHALT GERENCSÉR FERENC FESTÕMÛVÉSZ
Hírek
Közügy
2015. nov. 4.
A DOROGI KÉPZÕMÛVÉSZ SZAKKÖR GYÁSZA - MEGHALT GERENCSÉR FERENC FESTÕMÛVÉSZ
Olyan ember volt, aki kerülte a hangoskodókat, a mindig csak önmagukra figyelő világmegváltókat. Kiscsévpusztáról indult az élete, a pályája 1954-ben, messziről és mélyről érkezett, kétkezi munkás volt. A legendás dorogi képzőmûvészeti szakkörben befogadták, hiszen érzékeny mesterként éppen a hozzá hasonló tehetségekre várt a Furlán Ferenc vezette közösség, akik azonnal fel is figyeltek a különlegesen önkritikus fiúra, aki hosszú időn át a legegyszerûbb eszközökkel: ceruzával és szénnel „festett", amíg meg nem tanult mindent az ábrázoló technikákról. Ebből születtek későbbi olajképei ugyanúgy, mint az utóbbi évtized megdöbbentő szociográfiái, amikor visszatért az elesett, kitaszított emberek szálkásan vonalkázott portréihoz. Fájdalmasan szomorú balladák voltak ezek a XXI. századi látleletek.
Legtermékenyebb éveiben izzó színekben tobzódó, expresszív látomásaival ejtette zavarba közönségét. Spirituális hangulatai az elveszett gyerekkort idézték, a csodák fényes reményével. Portréit - ismerjük be - máig nem fedeztük fel magunknak.
Soha senkit nem bántott meg, annál többen felejtkeztünk meg róla legnehezebb éveiben. Így őrizte az ember „szépbe szőtt hitét" - hatvan évesen (éppen egy éve) is csak annyit remélt, hogy megmutathatja legújabb képeit egy dorogi kiállításon. Õ, akit a Nyugat is felfedezett egy pillanatra - de akkor is nagyobb volt körülötte a magányosok csendje, mint az alkotásokat köszöntő közös öröm.
A képek még talán megvannak. Gerencsér Feri azonban már nincs köztünk. Csak azt remélhetjük, hogy a túloldalon megértés veszi körül az égi galériában. Isten éltesse őt az örökkévalóságban!
K. L.
Legtermékenyebb éveiben izzó színekben tobzódó, expresszív látomásaival ejtette zavarba közönségét. Spirituális hangulatai az elveszett gyerekkort idézték, a csodák fényes reményével. Portréit - ismerjük be - máig nem fedeztük fel magunknak.
Soha senkit nem bántott meg, annál többen felejtkeztünk meg róla legnehezebb éveiben. Így őrizte az ember „szépbe szőtt hitét" - hatvan évesen (éppen egy éve) is csak annyit remélt, hogy megmutathatja legújabb képeit egy dorogi kiállításon. Õ, akit a Nyugat is felfedezett egy pillanatra - de akkor is nagyobb volt körülötte a magányosok csendje, mint az alkotásokat köszöntő közös öröm.
A képek még talán megvannak. Gerencsér Feri azonban már nincs köztünk. Csak azt remélhetjük, hogy a túloldalon megértés veszi körül az égi galériában. Isten éltesse őt az örökkévalóságban!
K. L.
