Igazi kupa csata volt a műfüves elődöntőn
Sport
2018. febr. 19.

Igazi kupa csata volt a műfüves elődöntőn

Szervezett játék, gyors ellentámadások jellemezték a február 18-án megtartott Téli Műfüves Elődöntőt, amelyet a Monostori Tivadar Utánpótlás Nevelő Centrumban rendeztek meg.
A Nyergesújfalu SE csapata ellen kiválóan játszott a Dorogi FC U 19-es gárdája.
Dorogi csapat: Borsiczki (Bokor)-Putnoki (Valek),György,Weszelovszky Ákos, Izsó-Vass (Sárközi),Weszelovszky Gergő, Hamza (Takács), Zicsi-Janusz (Klányi), Molnár (Szőke)

Csapatunk elsősorban gyors ellentámadásokra tervezte taktikáját, amely az első félidőben tűnt hatékonyabbnak. Bár adódó helyzeteinket kihagytuk, az ellenfél támadásait jól védte Borsiczki Bendi. A második félidő elején egyértelműen a Dorog irányította a mérkőzést, de ellenfelünk védelme jól visszaverte támadásainkat. A második félidő közepén egy védelmi megingás után győztes gólt rúgott ellenfelünk.
A mérkőzés igazi kupa csatát hozott a két csapat között.

Simon Imre edző: Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy a felnőttek ellen kiválóan megállták helyüket a tornán. Ez annak fényében még inkább értékelendő, hogy a pályára lépők közül csak három játékosom múlt el 18 éves. Sok sikert Petres Tominak és a csapatának a döntőben, valamint a bajnokságban!