Együtt a közösségfejlesztésért - Dorogon és Térségében

Együtt a közösségfejlesztésért - Dorogon és Térségében

A PÁLYÁZATBÓL MEGVALÓSULT TÉRSÉGI PROGRAMOK

SAJTÓKÖZLEMÉNY

TOP-5.3.1-16-KO1-2017-00001

2018.08.01. – 2022.08.29.

         

Lezárult a TOP-5.3.1-16-KO1-2017-00001 Együtt a közösségfejlesztésért - Dorogon és térségében című pályázat megvalósítása. A projektben Dorog, Csolnok, Kesztölc és Piliscsév Önkormányzata, közművelődési intézményei és civil szervezetei vettek részt. A munka 2018. augusztusában indult a közösségi interjúk elkészítésével. Minden résztvevő település a saját közösségfejlesztőjének vezetésével helyi önkéntesek bevonásával készítette el a helyi lakosokkal az interjúkat. Az interjúk eredményeinek elemzése alapján készítettük el a helyi cselekvési tervet a projekt időszakára. Ehhez készült el a rendezvénynaptár, melyet sajnos, a projekt jelentős időtartamában fennálló Covid 19 pandémia miatt, többször módosítani kellett.

A felhívásnak megfelelően minden településen kialakítottunk még 2018. nyarán egy-egy információs pontot, jellemzően a települések kulturális életének egy jelentős helyszínén (könyvtárban, művelődési házban).

A projekt időszaka során minden településről többen végezték el a kötelező képzéseket:

  • részt vettünk a közösségfejlesztők kötelező 120 órás képzésén
  • kulturális dolgozóink nagy számban vettek részt a 60 órás képzéseken
  • képviselő-testületi tagok ill. polgármesterek vettek részt képzéseken, külföldi tanulmányúton.

A Képviselő-testületek felülvizsgálták Esélyegyenlőségi programjaikat, közművelődési rendeleteiket.

A kötelezően megvalósítandó közösségi akciók, tevékenységek, események, folyamatok megvalósítása az alábbiak szerint történt:

Bűnmegelőzési programot tartottunk mind a 4 település általános iskolájának 8. osztályaiban ill. a dorogi gimnázium 9. évfolyamán. A programot a nyári bűnmegelőzési tábor egészítette ki.

Helytörténeti kutatások folytak a projektmegvalósítás időszaka alatt mind a négy településen, melyek eredményeit Dorogon egy nagyszabású fesztivál keretében, a többi település esetében egy-egy helyi kiadványban mutattuk be a települések lakosainak.

A megvalósított közösségi akciók az alábbiak voltak:

 

2018

2019

2020

2021

2022

Csolnok

Adventi ablakvadászat

Húsvéti hét

Sváb disznóvágás

Föld napja

Tanulmányút

 

 

Adventi ablakvadászat

Adventi ablakvadászat

Bányásztúra

 

 

 

 

 

Adventi ablakvadászat

 

Dorog

Adventi ablakvadászat

Húsvéti hét

 

Nemzetiségi fesztivál

Tanulmányút

 

 

Adventi ablakvadászat

 

Adventi ablakvadászat

 

Kesztölc

Adventi ablakvadászat

Húsvéti hét

Adventi ablakvadászat

Szüreti nap

Esküvő

 

 

Adventi ablakvadászat

 

Adventi ablakvadászat

Tanulmányút

Piliscsév

Adventi ablakvadászat

Húsvéti hét

Adventi ablakvadászat

Adventi ablakvadászat

Moréna égetés

 

 

Szüreti nap

 

 

Föld napja

 

 

Adventi ablakvadászat

 

 

Tanulmányút

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

FELSŐBOLDOGFALVÁN JÁRT A DOROGI, CSOLNOKI, PILISCSÉVI ÉS A KESZTÖLCI DELEGÁCIÓ

Együtt a közösségfejlesztésért Dorogon és térségében

Pünkösd hétvégéjén Dorog, Csolnok, Piliscsév és Kesztölc delegációja testvértelepülésünkre Felsőboldogfalvára látogatott. A tanulmányút a Együtt a közösségfejlesztésért Dorogon és térségében című pályázat zárásaként valósult meg.

A delegáció a székelyföldi programsor első állomásaként megtekintette az Agyagfalvi Emlékközpontot, amelyet az 1848-as székely nemzetgyűlés 171. évfordulóján avattak fel.

A nap második részében Segesvárra látogattak.

A várost a 12. század második felében alapították a szászok, amikor megkezdték az erdélyi területek benépesítését. Több évszázadon keresztül fontos kereskedelmi és stratégiai szerepet játszott, és Erdély egyik legfontosabb városa volt.

Közép- és Kelet-Európa egyik legjobban megőrzött középkori városkomplexuma, az UNESCO Világörökség része 1999 óta. Várának egykori 14 tornyából 9 még most is áll, melyeket 930 m hosszú várfal köt össze.

A nap zárásaként a felsőboldogfalvi művelődési házban Dorog Város polgármestere, dr. Tittmann János bemutatta az identitás pályázatot. A projektben résztvevő települések – Csolnok, Piliscsév, Kesztölc – polgármesterei a Pilis és a Gerecse lábainál megbúvó községek nemzetiségi hagyományait, kulturális életét ismertették.

Zsombori Levente Felsőboldogfalva polgármestere megköszönve a települések bemutatóját. Kiemelte a hagyományok megtartása önazonosságunkat erősíti. A vendégek a lengyelfalvi néptánccsoport műsorát láthatták az ünnepi esten. 

A települések bemutatói a néphagyományok ápolása összetartozásunk szimbólumaként mélyítette településeink barátságát.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

KESZTÖLCI SZLOVÁK ESKÜVŐ - A HAGYOMÁNYŐRZÉS JEGYÉBEN

A kesztölci szlovák esküvő az Együtt a közösségfejlesztésért pályázat keretén belül valósult meg Kesztölcön. A rendezvényen a pályázatban résztvevő dorogi, csolnoki és piliscsévi vendégek is részt vettek.

Az eseményen köszöntőt mondott Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, aki kiemelte: "a kesztölciek régi vágya teljesült a hagyományok megőrzése és felelevenítése területén. A pályázat célja is az volt, hogy a nemzetiségi ünnepeket felelevenítsük, tegyük élővé a hagyományt."

A rendezvény a tájházban vette kezdetét, majd a falu apraja-nagyja a templomnál gyülekezett. A menyasszony korhű szlovák menyasszonyi ruhában, a vőlegény ünnepi öltözetben lépett az oltár elé, a vendégsereg népviseletbe öltözve vett részt a misén. Magyar Pál atya szeretettel beszélt a házasság szentségéről a jelenlévőknek. A templomi szertartást követően zenekari kísérettel, a falu leghosszabb utcáján vonult a násznép a művelődési házba. Ide csak akkor juthatott be az ifjú pár, amikor teljesítették a játékos, vicces feladatokat, amelyek közös életük első erőpróbái voltak. A vendégek megették a sok százéves tyúkból és kakasból főtt kesztölci lakodalmas paprikást, ezután kezdődött a tánc és a mulatság.

Közben egyre többen voltak kíváncsiak az ünneplőkre az ablak alatt, őket a hagyományokhoz híven az ifjú pár süteménnyel és borral kínált.

Persze a konyhán történnek balesetek, így nem maradhatott el a szakácsnő tánca, aki nagykanállal szedte a fájdalomdíjat.

Az esküvő legfontosabb része az ajándékszedés volt. A menyasszony keresztanyja vászonzsebkendőt helyezett a vőfély tányérjára, amelyet a család férfitagja pénzzel, a női tagja pedig különböző praktikus ajándékokkal válthatott ki. Ezt nevezik Kesztölcön dovinkaszedésnek. A vacsorát követően a féktelen álmenyasszony-tánc, majd a menyasszonyi koszorú cseréje, a csepec cseréje történt meg. Az eseményeket a hagyományos menyasszonytánc követte, majd a vendégsereg hajnalig ünnepelte tánccal és jókedvvel az ifjú párt.

Fotó: Komárom-Esztergom megyei közgyűlés  - fotóarchívum

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DECEMBER 1-JÉN INDUL AZ ADVENTI ABLAKVADÁSZAT

Értékes ajándékok és igazi közösségi kaland várja a dorogiakat a hagyományos Adventi ablakvadászat elnevezésű rendezvény alkalmával. Üzletek kirakatai öltöznek adventi díszbe, adventi dátumokkal ékesítve.

Részletes szabályok a www.dorog.hu oldalon megtalálhatók.

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

INDUL AZ ADVENTI ABLAKVADÁSZAT!

A részletes szabályokat az alábbi plakáton találják!


 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BESZÁMOLÓ
NEMZETISÉGI FESZTIVÁL

TOP-5.3.1-16-KO1-2017-00001

2021. 08. 21.           

A TOP- 5.3.1-16-KO1-2017-00001 Együtt a közösségfejlesztésért - Dorogon és térségében című pályázat soron következő közösségi akciója a Nemzetiségi fesztivál 2021. augusztus 21-én került megrendezésre a dorogi József Attila Művelődési Ház Sörkertjében és színháztermében.

Dr. Völner Pál államtitkár és Dr. Tittmann János polgármester köszöntötte a megjelenteket. A köszöntők után a konzorciumitelepülések nemzetiségi, hagyományőrző csoportjainak bemutatói következtek. Először a Kesztölci Pávakör előadását hallgathatták meg, majd a piliscsévi csoportok következtek: a Trnka Néptánccsoport, Hubacsek Márton trombitán, majd Todorov Dominik harmonikán játszott. A szlovák bemutatót az Asszonykórus előadása zárta. Csolnokot a Csolnoki Német Nemzetiségi Vegyes Kórus és a Dia Altekameraden Zenekar képviselte, jó hangulatú előadásuk után a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat Vegyeskórusának előadása következett. A Sörkerti programok sorát a dorogi Sváb Party Zenekar zárta.

Az előadások között hagyományos szlovák és sváb eszközök, tárgyak bemutatása történt a színpadon, mint például:

Čepec – csévi asszonyok jellegzetes főkötője. A század eleji arany- és feketeszállal hímzett volt. Napjaink ünnepi viselete fehér selyem alapon selyemszállal és flitterrel hímzett. Minden náció életében jelentős jelképek sorozatát hordozta magán a viseletük. Cséven a čepec volt az asszonyok dísze. Több részből állt: a hajat leszorító dísztelen sapkából, erre húzták rá a gyöngyökkel, színes pitykékkel kihímzett díszes külső borítót, amelynek homlok részét még külön csipkézett szalaggal kötötték le a tarkóján.

Gagacin – A kesztölci gagacin, más tájegységek bokrétájának felel meg, és a farsangi időszakhoz köthető. A gagacint a lányok készítették, többnyire kakastollból csinálták, a végét színes anyagokkal díszítették, az anyagokat szalmaszállal választották el egymástól. A nagyböjt előtti utolsó vasárnap és hétfőn a mise után a lányok is elmehettek este a mulatságba, ahol annak a fiúnak tűzték fel a gagacint, aki iránt gyengéd érzelmeket tápláltak. Húshagyó kedden a legények a kalapjuk mellé annak a lánynak a gagacinját tűzték ki, aki nekik is tetszett, így egymásra találtak a fiatalok.

A program a Színházteremben folytatódott, ahol a csolnoki származású Tarkövi Gábor és a dorogi származású Lencsés Lajos világhírű zenészek koncertjét hallgathatták meg a résztvevők.

Az est zárásaként hagyományos sváb és szlovák ételekből álló menüsort kóstolhattak a vendégek. Előételnek disznótoros falatkákat,  majd szlovák recept alapján készült juhtúrós sztrapacskát, sváb savanyúmájat kínáltunk, végezetül a falusi sütőasszonyok kedvenc receptjei alapján készült szilvás és barackos-diós kifli került az asztalokra.

Készítette: dr. Tittmann Réka

Dorog, 2021. augusztus 24.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ELKÉSZÜLTEK A HELYTÖRTÉNETI KIADVÁNYOK

A TOP 5.3.1-16-KO1-2017-00001 sz. pályázat keretein belül 2020 évben sajnos nem sok programot tudtunk konzorciumi partnereinkkel megvalósítani, de a helytörténeti kutató munka azért nem állt meg. Csolnokon és Kesztölcön is elkészültek a település történetét, hagyományait bemutató helytörténeti kiadványok.

Dorog, 2020. december 14.

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

SVÁB DISZNÓVÁGÁS VOLT CSOLNOKON

Hamisítatlan hangulattal, ínycsiklandó ízekkel várták az érdeklődőket a Csolnoki Sváb Disznóvágáson, melyen a múltidézésen túl örök barátságok születtek és finom ételeket kóstolva ismerhették meg egymást Csolnok, Dorog, Kesztölc és Piliscsév lakói.

Vannak olyan települések, ahol időt és energiát nem sajnálva ápolják a nemzetiségi hagyományokat. Közéjük tartozik Csolnok is, ahol a német nyelvű utcanévtáblák, a tanösvény és a tájház is jelzi, hogy a község lakosai nem szégyellik, hanem egyenesek büszkék származásukra.

A sváb disznóvágás alkalmával – melyet hol máshol, mint a tájház udvarán tartottak – ízelítőt kaphattunk a szokásokból és abból, hogy „Bei uns in Tscholnok”, vagyis „Nálunk Csolnokon” hogyan élték meg ezt a jeles eseményt.

Gyermekként még kevésbé, manapság már sokkal inkább foglalkoztatnak a nemzetiségi hagyományok, melyben térségünk igen gazdagnak számít. Ugyanakkora örömmel ismerkedem a pilisi szlovákok szokásaival, mint a dorogi és csolnoki svábok történetével.

Kolonics Péterné polgármester köszöntötte a vendégeket, köztük Radovics Istvánné kesztölci alpolgármestert, dr. Tittmann János dorogi, valamint Kosztkáné Rokolya Bernadett piliscsévi polgármestert.

A szíverősítő pálinka után rá is zendített a Csolnoki Német Nemzetiségi Vegyes Kórus, Sax Norbert pedig harmonikával kísérte az énekkart, majd egyedül is eljátszott néhány dalt. Délután már táncra is perdültek egyesek, a Krigli Band ugyanis fergeteges hangulatot generált.

Na de hogyan dolgozzák fel a hízót a svábok? A tájháznál minden kérdésre megkaptuk a választ, ahol három disznót vágtak le. Az érdeklődők körében legnagyobb népszerűségnek a mennyei savanyúmáj örvendett, melyet sokan megkóstoltak. Mindenki elégedetten térhetett haza, a csolnokiak pedig bizonyították, hogy nem csak remek vendéglátók, hanem a hagyományápolás terén is van mit tanulni tőlük.

Háttérinformáció: a program a TOP-5.3.1-16 – KO1-2017-00001-es számú Széchenyi 2020 pályázat keretében valósult meg. A helyi identitás és kohézió erősítése címmel 53.879.965 Ft támogatást nyert négy település: Dorog, Csolnok, Kesztölc és Piliscsév társulása. A cél az identitásképző elemek megerősítése az érintett településeken a nemzetiségi sokszínűséget kulturálisan egybekapcsoló bányászati hagyományok megőrzésével, rendezvények, közösségi akciók szervezésén, kiadványok megjelentetésén keresztül.

Csolnok, 2020. 02. 25.

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ADVENTI ABLAK VADÁSZAT


Dorog Város Önkormányzata a TOP 5.3.1-16-KO1-00001 sz. pályázatból ismét meghirdette az „Adventi ablakvadászat” című játékot, mely a tavalyi évhez hasonlóan idén is nagy népszerűségnek örvendett. A Bécsi úti és a Mária utcai kirakatokban az adventi időszak egymást követő napjain felgyulladt egy-egy díszes dátummal díszített kirakat. A pályázók feladata az volt, hogy minimum 7 dátummal ellátott kirakat előtt fotót készítsenek magukról. A 40 résztvevő közül 2019. december 21-én a Karácsonyi Gálán vehették át nyereményeiket a jelenlévő gyerekek: Meixner Marcell, Szőke Dóra, Szeibert Szabolcs, Hajnal Borka, Gergely, Sára Éva, Gótzy Nóra Sarolta, Imre Inez, Dankó Zente Barnabás, Csepi Alexander, Lencsés Boglárka, Baranyi Botond, Weisz Áron és Márk, Kállai Róza Panna, Molnár Zara, Máté Anna és Zita, Jatkovszki Barnabás, Pokriva Hanna,  a Szalai család négy gyermeke: Dénes, Nóra Tamara, Bálint és Dávid, Berndt Áron és Horváth Léna.

Dorog, 2019. december 28. 

 

 


 

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEKET MESÉLNEK A BÁNYÁSZATBAN ÉRINTETTEK


Az Együtt a közösségfejlesztésért - Dorogon és térségében című, TOP-5.3.1-16-KO1-2017-00001 azonosító számú projekt keretében a szénmedence bányászmúltjával kapcsolatos interjúsorozat készül Dorogon.
Közel harminc bányászatban érintett visszaemlékezését dolgozzák fel a Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeum munkatársai. A megkérdezettek különböző témakörök szerint mesélnek bányászattal kapcsolatos emlékeikről. Eddig összesen nyolc mélyinterjú zajlott le, melyekről hangfelvétel készült. Személyes történetek hangoztak el a bányagépek gyártásáról, szociális életről, bányaszerencsétlenségekről, mentésről, vájármunkáról, kulturális életről, sportról és a bányászok hétköznapjairól. A felbecsülhetetlen értékű anyag feldolgozása folyamatban van, 2019. május 25-én hét fővel a videofelvételes digitalizáció is elkezdődött. A következő hónapokban folytatódik a munka további interjúk és felvételek készítésével, amelyek végeredménye egy egyedülálló adatbázist fog képezni.
A folyamatosan frissülő bányászattörténeti adatbázis a www.mimegyenk.hu internetes oldalon érhetők majd el.

Dorog, 2019. május 28. 

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

HÚSVÉTI SZOMSZÉDOLÁS A NAGYHÉTEN
19/04/17

A TOP- 5.3.1-16 - KO1-2017-00001 Együtt a közösségfejlesztésért - Dorogon és térségében című pályázat során a húsvéti nagyhét szomszédoló programsorozatának 3. állomásán - Piliscsév és Kesztölc után - Dorog várta nyitott kapukkal a Piliscsévről, Csolnokról és Kesztölcről, illetve városunkból érkező ünneplőket. A dorogi sportcsarnok birkózótermében mintegy 150-en gyűltek össze, hogy igazi közösségépítő eseményen vegyenek részt.
Dr. Tittmann János polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy önazonosságtudatunkat erősítő rendezvényt a megyei önkormányzat támogatásának köszönhetően valósíthatta meg az elnyert pályázat keretein belül a négy településből - és a megyei önkormányzatból - álló konzorcium. Ezzel lehetőség nyílik egymás helyi szokásaiba, a húsvéti ünnepkört bemutató hagyományokba betekintenünk.
Dr. Tittmann János dorogi színekbe bújtatott fürjtojásokkal köszöntötte a szomszédvárok polgármestereit, majd a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat gyermekkórusa, Kovácsné Fódi Krisztina vezényletével megkezdte a színes műsorfolyamot. A kesztölci Pauler Janka, a Zsigmondy gimnázium tanulói Kapás Máté és Ollé Brigitta elszavalták Ady Endre Júdás és Jézus című versét szlovák, német és magyar nyelven. A műsort az Erkel Ferenc Zeneiskola tanárainak tavaszköszöntő koncertje zárta. Ezt követően a négy település csapatai összecsaptak a területi tojáscurling bajnokságon, melynek fődíját egy hatalmas húsvéti sonkát a kesztölci csapat nyerte. Végül a tojáscurlingben kimerült vendégek energiaszintjét egy nagy adag finom rántott harcsával töltötték fel.


Dorog, 2019. április 17.

 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

IDENTITÁS ERÕSÍTÉS, JÓ GYAKORLATOKKAL
18/09/13

Szeptember 13-án „Az identitás és összetartozás erősítése" címmel rendeztek konferenciát a Dorogi József Attila Mûvelődési Házban.
Az eseményen a hasonló identitással és hagyományokkal rendelkező térségek mutatták be jó gyakorlataikat, közösségépítő folyamataikat.
Első előadóként Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere mutatta be városukat és annak térségét, majd Nagy Tibor tartott előadást a Szuhavölgyi Bányásztelepülések Szövetségéről. A borsodi delegáció tagjai két olyan folyamatban lévő projektet ismerhettek meg, melyek célja Dorog és térsége identitásának erősítése, hagyományainak ápolása és megőrzése. Simon Petra projektfelelős elsőként az Együtt a közösségfejlesztésért - Dorog és térségében címû projektet, majd a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum kialakításának terveit mutatta be.

Dorog, 2018. szeptember 14. 

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉRT DOROGON ÉS TÉRSÉGÉBEN

TOP-5.3.1-16-KO1-2017-00001

egyutt-a-kozossegfejlesztesert-dorogon-es-tersegeben3.jpg


 

csolnok_200222_összefoglaló.pdf
591 KB
Nemzetiségi Fesztivál hivatalos meghívó.pdf
307 KB